Történet
Apukámnak idén nagyon összejött a sütőtök termesztés, annyira, hogy a helyi zöldségest is ő látja el. Ennek örömére 3 szép nagyot kaptam én is, hogy kezdjek vele valamit. Persze, nem kellett kétszer mondani, mivel imádom a sütőtököt az íze és a színe miatt is. A hidegre való tekintettel meleg levesben gondolkodtam, hogy a megfázás szezont elkerülje, aki elkészíti ezt a receptet.
Hozzávalók
1 kg sütőtök meghámozva, a magjai kivájva és a húsa kisebb kockára vágva
5 szál répa meghámozva és kisebb kockára vágva
2 evőkanál olívaolaj
1 fej kisebb vöröshagyma, kisebb kockákra vágva
víz
só, bors
opcionális feltétek: lenmag, pirított hagyma vagy chia mag
Elkészítés
1. Közepes lángon felhevítjük az olajat egy nagyméretű vastagaljú lábosban.
2. Beleszórjuk a hagymát, majd meghintjük sóval és időnként megkeverve 5-7 perc alatt puhára pirítjuk.
3. Hozzáadjuk a répát és a sütőtököt és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje.
4. Felforraljuk, majd azután közepes lángra csökkentve a hőt kb. 20 percig gyöngyöztetjük, amíg a zöldség megpuhul.
5. Turmixgépben több adagban simára pürésítjük az edény tartalmát.
6. A krémlevest tiszta fazékba öntjük, ha szükséges kevés vízzel fellazíthatjuk. Sózzuk, borsozzuk és ízlés szerint tálaljuk az opcionális feltétekkel.